2014. december 25., csütörtök

Boldog Karácsonyt!

Kedves Olvasóim!

Sajnos néhány bejegyzéssel elmaradtam mostanában, amiért szíves elnézéseteket kérem... Nem akarok hosszan magyarázkodni, de a meghitt készülődést nálunk megzavarta többek között a váratlan felmondásom, néhány vírus és baci (most éppen bárányhimlő), számítógép, majd nyomtató elromlása és még egy-két apróság! Szerencsére egy-két nehezebb napot eltekintve Advent időszaka szép és meghitt volt számunkra! Az egyetlen hiányérzetem a könyv, ami az idén nem jelent meg, de tudom, hogy a dolgok nem véletlenül történnek úgy, ahogy, így januárban megkezdem a kivitelezését, szerkesztését, illusztrálását (ebben lehet társam is lesz) és tudom, hogy azzal, hogy jelenleg nem dolgozom, időt kaptam arra, hogy azt a könyvet valósíthassam meg, amit elképzeltem! Egy különleges, egyedi és igényes kézműves mesekönyvet, amiben 24 csodálatos írás és 24 kézműves ötlet várható!
Segítségeimmel, Dr. Kádár Annamária pszichológus, a Mesepszichológia könyvek írója, Török Gabriella, meseterapeuta és Vajdáné Pázmándi Judit, egyesületünk képviseletében olyan írásokat sikerült kiválasztanunk, amelyekkel azt hiszem egy csodás mese világba repíthetjük majd a gyerekeket, hála az írók, a pályázatunk nyerteseinek ügyességének! Külön köszönet Nekik, hogy beküldték pályázatukat és nagy köszönet a többi pályázónak is, akiknek meséit ezen a blogon olvashatjátok!
Bejegyzéseim ugyan még nem teljesek, de igyekeztem olyan ötleteket összeválogatni számotokra, amelyeket otthon is kipróbálhattok! Többen írtatok, hogy szerettétek ezeket a posztokat, tudtátok használni az ötleteket és  szerettétek a meséket! Elmaradásaimat hamarosan pótolom, így jövőre is gyertek ide vissza és tegyetek a naptárba egy-egy mesét, ötletet is a gyerekeknek.


Mindenkinek csodás Ünnepeket 
és Boldog Új Évet kívánok
 nagy-nagy szeretettel, valamint sok mesét, békét, szeretetet és csodát!!!

A kép, amit itt láthattok, az én ajándékom volt a 7 éves nagylányomtól:)


2014. december 19., péntek

Tizenkilencedik nap

Ma egy mese, holnap jönnek az ötletek:)




Pusztai Ilona
A JÉGVÁRI KARÁCSONY

Kanálka Kató  évek óta egyedül éldegélt a zordon Jégvárban.  Magányát három sárkánnyal: Andrással, Bandival és Endrével osztotta meg. Különösen a karácsony volt nyomasztó a számára. Csendesen, egyhangúan telt, akár bármelyik hétköznap. Ám idén minden megváltozott. Kanálka Kató új barátokra tett szert és őket látta vendégül a Jégvárban.  Nagy volt a sürgés – forgás, Kanálka Kató és a három sárkány izgatottan készülődött a vendégségre. Igazán kitettek magukért, mert a látogatók nem győztek ámulni – bámulni az ünnepien feldíszített vár és pazar lakoma láttán. Épp leültek az asztalokhoz és éppen felcsendült volna a karácsonyi ének, mikor egy nagy puffanás, csattanás rémített meg mindenkit. Az egész terem a kandalló felé nézett, mert onnan jött a zaj.
-          Úgy látszik, tavaly óta megint híztam. Kanálka kedves, segítsen, mert itt ragadok beszorulva!
 Majd két kapálózó fekete csizmás láb jelent meg a kéményben. Többen odaugrottak, és hamarosan sikerült is kiszabadítaniuk a Mikulást. Mert hosszú évek óta ő volt az egyetlen karácsonyi látogatója az idős hölgynek.
-          Mi a szösz! Nem is üzent, kedvesem, hogy vendégei vannak! – kiáltott fel meglepetten a Mikulás, miután álmélkodva körülnézett a szépen feldíszített, vidám emberekkel és állatokkal zsúfolt teremben. – Most már értem, miért füstölt az összes kéménye. Azt hittem, még mindig dolgozik.
-          Öreg barátom, de örülök, hogy most is eljött, ahogy mindig. Látja, most én szereztem Önnek meglepetést – sietett vendége elé Kanálka Kató. – Engedje meg, hogy bemutassam a vendégeimet. Ők a Virányosi dűlő lakói. Kérem, üljön ide mellénk és vegyen részt Ön is a karácsonyi lakománkon.
A Mikulás szabadkozni próbált, de az idős hölgy és a vendégek annyira marasztalták, hogy engedett a kérésnek.
-          Szívesen engedek a meghívásuknak. De előbb az angyalkáknak kiadom az utasítást, melyik ajándékot hova vigyék el az este. Tudják, kedveskéim, ők az én segítőim ezen a napon. Mióta sikerült Luciferrel, a pokol fejedelmével és Szent Péterrel, a mennyország kulcsárával megegyeznem, azóta zökkenőmentes a karácsonyi ajándékozás. Télapókor a krampuszok kísérnek el, karácsonykor az angyalkák. Régebben ez nem így volt.  Mindkét ünnepen jöttek velem krampuszok is meg angyalkák is. De ne tudják meg, kedveskéim, micsoda felfordulás lett a vége. A csibészek folyton összevesztek, egymást ócsárolták, az ajándékokat szándékosan összekeverték, megrongálták. Szerencsére ennek már vége. Ha nem így lenne, most én sem tudnék nyugodt szívvel itt maradni.
-          A rénszarvasokat meg ne legyen gondja, Majd, András ellátja őket az istállóban – tette hozzá Kanálka Kató gondos házigazdaként.
Ezután Bandi és Endre hozzálátott a karácsonyi vacsora felszolgálásához. Volt ott halászlé, borleves, rántott hal, sült pulyka, székelykáposzta, hurka, kolbász, mákos és diós bejgli, gesztenyetorta, gyümölcskenyér és még ki tudja mennyi karácsonyi finomság.
Vidám hangulatban telt a vacsora és miután már mindenki pukkadásig ette – itta magát, következett az est fénypontja: az ajándékosztás. Egyesével járultak a Mikulás elé, aki feneketlennek tűnő zsákjából sorra varázsolta elő az ajándékokat. Érdekes módon, mintha mindenkinek ismerte volna a legtitkosabb vágyát. Miután az összes vendég megkapta az ajándékát, utolsóként három macskakölyök óvakodott elő a terem végéből. Egy nagy zsákot vonszoltak maguk után, aminek egész tartalmát a Mikulás elé borították. Színes falevelek borították el vastagon a padlót. Csak most értette meg a többiek, mi az az erősen zörgő hatalmas csomag, amit olyan titokzatos képpel őrizgetett a három kölyök, és amitől egész úton nem voltak hajlandóak egy percre sem megválni. Bár nem remélték, hogy karácsonyeste Kanálka Kató ünnepségén sikerül találkozniuk a Mikulással, azt tervezték, hogy az ünnepség után megszöknek és felkeresik az Északi - sarkon a Télapót.
-          Miért hoztátok ezt a sok falevelet nekem? – kérdezte csodálkozva a Mikulás.
-          Mert azt hallottuk, ha küldünk neked levelet, akkor teljesíted a kívánságunkat - állt elő a magyarázattal Cirmi, aki a legbátrabb volt közülük.
-          S mivel, mi biztosra akartunk menni, ezért egész csomó levelet hoztunk neked – toldotta meg Cili.
-          Most már biztosan teljesíted a kívánságunkat? – kérdezte megszeppenve Mirci.
A Mikulás jót nevetett, még a könnyei is potyogtak. Majd miután sikerült ismét komoly képet vágnia, megsimogatta a kismacskákat és így szólt hozzájuk:
-          Nekem postai levelet szoktak küldeni a gyerekek, amiben leírják a vágyaikat. Legközelebb ti ezt az utat válasszátok, Nagykarácsonyon keresztül üzenjetek nekem. De nagyon köszönöm, hogy gondoltatok rám, és hoztatok nekem egy csomó színes, szép falevelet ajándékba. Majd csinálnak a manóim képeslapokat belőlük és ezeket fogom válaszlevélként elküldeni a gyerekeknek. De most mondjátok meg, mi a kívánságotok?
-          Nagyon híres zenészek szeretnénk lenni – felelte felbátorodva a Mikulás kedvességétől Cirmi.
-          Olyanok, mint a példaképeink – tette hozzá Cili.
-          Ebben annyit tudok segíteni, hogy itt ez a gitár, csörgődob és xilofon. Fogjátok! Gyakoroljatok ezeken sokat, legyetek szorgalmasak, kitartóak, és akkor a siker sem marad el. A dicsőség csak rajtatok múlik, azt kemény munkával tudjátok elérni. De ehhez nektek kell fáradozni, én ebben nem tudok segíteni. Azt tartják ugyanis, minden ember a maga sikerének a kovácsa.  
A három kölyök megköszönte az ajándékot, valamint a Mikulás tanácsát. És megfogadták ezentúl még többet gyakorolnak és tanulnak, hogy  ők is olyan híres énekesek lehessenek, mint a példaképeik.

2014. december 18., csütörtök

Tizenyolcadik nap

Ma is egy kedves kis történetet hoztam Nektek, fogadjátok szeretettel:




Varga Enikő
Angyalszárny

-          Aúúú! – kiáltott fel Ákos, mikor megszúrta az ujját a tűvel.
Talán mégsem volt túl jó ötlet, hogy mézeskalács figurákat készítenek ajándékba a család minden tagjának. Nem igazi mézeskalácsot, hanem filcből és fehér fonalból. Anya bezzeg olyan ügyes! Szinte észrevétlenül készülnek el a figurák a kezében. Az ő ötlete volt az is, hogy egy szem szegfűszeget vagy egy kis darab fahéjat tegyenek a vatta közé, amivel kitömték a formákat. Így az illatuk is hasonlított a süteményhez.
Ákos találta ki minden évben, milyen ajándékot készítsenek Karácsonyra. Idén úgy látszik elfelejtette, milyen nagy a család. De nem olyan fából faragták, mint aki egy tűszúrástól feladná a munkát. Kapott már épp elég szurit a betegsége idején. Bizony, tavaly ilyenkor még a kórházban voltak. Ott kellett tölteniük az ünnepeket is, szörnyű volt! Persze együtt volt a család, bejött Apa is, még Rozit, Ákos kistestvérét is magával hozta. De azért mégsem volt az igazi.
-          Anya! Szerinted Bence a kórházban lesz Karácsonykor? – kérdezte Ákos. Bence egy ideig a szobatársa volt és a legjobb barátja lett.  De neki még sok időt kell bent töltenie, hogy teljesen meggyógyuljon.
-          Valószínűleg igen, tegnap beszéltem az anyukájával. Úgy néz ki, Julcsi is ott tölti a Karácsonyt. – felelte Anya.
-          Ó! Hiszen Julcsinak ez lesz az első Karácsonya! – szomorodott el Ákos. Julcsi még alig múlt egy éves.
Hirtelen egy lágy szellő suhant be az ablakon és megsimogatta Ákos arcát. Olyan volt, mintha egy Angyalka simította volna meg. Anya gyorsan becsukta az ablakot, meg ne fázzanak. De ekkor Ákos felpattant a helyéről és örömében ugrálni kezdett.
-          Szuper ötletem támadt! Menjünk be Karácsonykor a kórházba, vigyünk Karácsonyfát, meg ajándékot, sütit, meg mindent!
Ekkor lépett be Apa az ajtón, aki épp most ért haza a munkából.
-            Mi ez a felfordulás? – kérdezte mosolyogva. Ákosból dőlt a szó. Elmondta a tervét. Anya felhívta a kórházat, megkérdezte, kiknek kell bent töltenie a Karácsonyt. Apa lázasan tervezni kezdett, milyen ajándékot készítsen a kicsiknek. A varrást ugyanis nem vállalta, de fából bármit el tudott készíteni kicsi műhelyében. Sok játék került ki már abból a műhelyből, sőt a bútorok nagy részét is Apa készítette. Megígérte azt is, hogy szerez egy kis Karácsonyfát, és segít a díszek elkészítésében.
A következő hetek lázas készülődésben teltek. Apa fúrt, faragott: Bencének egy igazi tűzoltó autót készített, még ki is festette. Anya gyönyörű rongybabát készített Julcsinak, Rozi segített neki ruhát tervezni. Ákos folytatta a mézeskalács figurák varrását, láthatóan egyre ügyesebben. Mintha a tű és a fonal is érezte volna, segítenie kell, ha időben el akarnak készülni. De az is lehet, hogy az Angyal segített, aki azon az estén suhant be az ablakon és Ákos fülébe súgta ezt a nagyszerű tervet…
Eljött az utolsó este is, már csak egy nap, és itt a Szenteste! Elkészült az utolsó mézeskalács figura is. Anya mindenkinek ráhímezte a nevét az ajándékára, és azt találták ki, hogy fölaggatják a fára a figurákat, és mindenki megkeresi majd a sajátját. Biztosan jó móka lesz! Fölkötözték az utolsó szaloncukrokat, elkészültek a díszek, becsomagolták a gyerekek ajándékait. Nagyon fáradtak voltak, de boldogan bújtak ágyba.
Ákos mégsem tudott elaludni, annyira izgatott volt. Nagyon várta már, hogy találkozzon a barátaival, de egyszer csak belehasított a gondolat: a nagy készülődésben elfelejtkezett arról, hogy levelet írjon a Jézuskának. Anyuéknak sem mondta, mit szeretne Karácsonyra. Régebben ugyan, iskolából hazajövet sokszor megálltak a játékbolt kirakata előtt, és sokáig nézték a lego-kat. Volt ott egy, amit nagyon szeretett volna megkapni. Most már késő, hiszen holnap Karácsony. Az volt a furcsa, hogy mégsem volt szomorú. Anyu azt mondta, az Angyalok mindent látnak, még a gondolatainkat is. Akkor pedig biztosan tudják, mi a vágya.
Visszafeküdt a puha ágyba, gyorsan elaludt, és úgy érezte, az Angyalka megint megsimogatta az arcát.
Másnap Ákos és Rozi kippattantak az ágyból, bár Anyuék még lustálkodtak volna egy picit. Anyu, ígéretéhez híven, előző nap sütött egy nagy tepsi igazi mézeskalácsot. Ákos nem bírt ellenállni a kísértésnek, és beleharapott egy hóemberbe. De Anyu ezúttal nem szidta meg, olyan jó kedve volt. Összecsomagoltak mindent, és kora délután nekivágtak az útnak. A kórházban nem győztek csodálkozni a gyerekek, a szülők, még a doktor bácsi és a nővérek sem tudtak a jövetelükről. Csak Gabi nővér volt beavatva, aki végig őrizte a titkot.
-          Benceee! – ordított Ákos és barátja nyakába ugrott.
Egyből eltűntek a szobában, hiszen annyi megbeszélnivalójuk volt. Rozi Julcsival játszott, Anyáék pedig a többi szülővel együtt feldíszítették a fát. Előkerült a sok sütemény, narancs, finom Karácsonyillat töltötte meg a levegőt. Aztán mindenki a Karácsonyfa köré gyűlt. Meggyújtották a kórház adventi koszorúján a gyertyákat, elcsöndesedtek, majd elénekelték a Mennyből az angyalt. Áldott pillanat volt, Ákos úgy érezte, az ő Angyalkája is közöttük van.
Aztán mindenki megkapta az ajándékát, a nővérek büszkén viselték köpenyükön a mézeskalács figurákat, Bence a folyosón száguldozott új tűzoltó autójával, Julcsi pedig álomba ringatta új babáját, akinek a Rozi nevet adta.
Már teljesen sötét volt, mire hazaértek. Megették a finom karácsonyi vacsorát, Ákos úgy érezte, ilyen finom halászlét még sosem csinált Apa, Anya pulykasültje után pedig még az Angyalok is megnyalnák mind a tíz ujjukat. De vajon mi lesz a Karácsonyfa alatt?
A közös éneklés alatt Ákos úgy látta, mintha a fa tövében lenne egy olyan csomag, ami pont akkora, mint a vágyott lego. De lehet, hogy téved? Mikor bontogatni kezdték az ajándékokat, már biztos volt benne: az Angyalok mégis tudták!
Anya melléült és a fülébe súgta:
-          Tudod kisfiam, a legnagyobb ajándék benned van: a jóságnál nincs szebb és nagyobb öröm!
Megsimogatta az arcát, és Ákos úgy érezte, egy igazi Angyal simogatta meg.
Sok Karácsony elmúlt azóta, de Ákos számára ez volt élete legszebb Karácsonya. Mert ekkor tanulta meg, hogy kapni öröm, de adni a legjobb dolog a világon!

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Íme néhány filc dísz, amivel kedveskedhetünk a szeretteinknek:
 
 http://kreativszabasvarras.network.hu/kepek/anda_kreativkodasai/karacsonyi_filcdiszek-005http://andakreativ.blogspot.hu/2012/12/blog-post_7926.html

Tizenhetedik nap

Ma ismét egy kedves kis állatos történetet hoztam Nektek és rengeteg hihetetlenül cuki hóembert:)



Zsanna

 Karácsony a ház körül



 A felkelő nap sugaraitól vakítóan szikrázik a táj. Előző este még sáros, lucskos volt minden, de az éjszakai viharos szél szürke hófelhőket görgetett maga előtt. Hajnalra az ég kitisztul, az emberek nagy örömére vastag hóréteg borít mindent.
   A pitymallat csendjét izgatott nevetés, kiabálás töri meg. Az erdő melletti kis ház lakói már a hóemberüket építik.
-  Anya! Apa! Ilyen szép hóemberünk még sosem volt! - kiáltja csillogó szemmel a kislány. - Most már mehetünk fát díszíteni!
- Ó, milyen türelmetlen valaki! Tudod mit? Fogjunk is hozzá az előkészületeknek! - mosolyog Anya, és gyermekét ölbe kapva siet vissza a házba. Apa csendesen ballag mögöttük, és szinte csak magának jegyzi meg a fehér tájat nézve:
- Boldog karácsonyt!
   Ahogy az udvar elcsendesedett, két kíváncsi fej bukkant elő az ólból. Egy kiskutya és egy kacsa óvakodik elő lassan, mintha tojásokon lépkedne.
- Tébláb! Mi ez a hideg, fehér micsoda? - hápog ijedten Zselé, a kiskacsa.
- Ez hó! Egyszer már láttam ilyet, és ha emlékeim nem csalnak, roppantul élveztem! - válaszol nem túl magabiztosan Tébláb kutyus. - Próbáljuk meg!
Zselé és Tébláb először félénken, majd egyre inkább felbátorodva futkosnak, hempergőznek a hóban, mígnem megpillantják a hóembert. Velőtrázó üvöltésük rázza meg a tájat, s hanyatt-homlok rohannak vissza az ólba. Félszegen dugják elő fejüket, csak Zselé háborgása hallatszik:
- Ilyen irtózatos reggelem még soha nem volt! Ennyi meglepetés egy napra kicsit sok! Először a hó, aztán meg ez az ember formájú fehér, mozdulatlan valami!
- Itt volt az előbb a kislány a szüleivel. Ha ők látták ezt a micsodát, nekünk sem lehet vele gondunk... Menjünk közelebb!
Zselé és Tébláb óvatosan közelebb somfordálnak. Finoman megtapintják, erre a hóember mély, dörmögő hangon megszólal:
- Szép jó reggelt! Üdvözöllek benneteket!
A két kópé rémülten rohan vissza a házba. A hóember zavartalanul folytatja:
- Idén ilyen rettentő külsőt kaptam, hogy ezt a hatást váltom ki belőletek? Nem kell félni, hisz amellett, hogy vajszívem van, még mozdulni sem tudok.
Zselé merészséget színlelve lépeget egyre közelebb:
- Figyelj csak! Te ki vagy?
A hóember megértő hangon folytatja:
- Mivel itt állok a magasban, ilyen gömbölyded vagyok és hatalmas, arra következtetek, hogy újra hóember lettem. Az emberek örömükben készítenek engem és társaimat, amikor lehull a hó. És ti kik vagytok? Mi a nevetek?
Zselé büszkén húzza ki magát:
- Az én nevem Zselé, és kacsa vagyok! Ő pedig itt mögöttem Tébláb, a kutya!
Tébláb elgondolkodva kérdezi:
- Hóember! Meddig maradsz nálunk?
- Azt nem tudom előre! Ha melegszik az idő, én elolvadok. Olvadás után vízzé válok, a Nap melegétől a levegőbe kerülök, majd eső vagy hó formájában újra a földre érkezem.
A beszédes hóember tán még most is mondaná a történetét, hanem a házban gyönyörű karácsonyi dal csendül fel. A kis állatok az ablakhoz settenkedve csodálkoznak:
- Mi történik odabenn? Ó! Milyen szépen énekelnek! De szép ruhában van mindenki! Milyen szép terítő van az asztalon! Miért vonszolták be azt a fenyőfát a szobába? Én ezt nem értem… Miért tesznek rá mindenfélét? Milyen szép!
Zselé elfordul a háztól és megszólal:
- Behurcolt fenyőfa, szép ruha, boldog arcok! Még sokkal boldogabbak, mint máskor! Én ezt nem értem! - a Hóember felé fordul és tőle kér tanácsot: - Hóember! Olyasmi zajlik odabent a házban, amit még soha, egyikünk sem látott! Nagyon titokzatos! Te annyi helyen jártál már, benned van minden reményünk!
A hóember a házba pillantva megállapítja:
- Ühüm, ühüm. Hogy elszaladt az idő! Már megint karácsony van!
Tébláb felcsigázva rohan hozzá:
- Karácsony? Úgy tűnik, te tudod a titkot! Mondd el, légyszi!
A Hóember válaszol, hangjában mosoly bujkál:
- Ka-rá-csony! Tudjátok, az emberek ilyenkor ünneplik Jézus születését. A gyerekek úgy hiszik, hogy a kis Jézus az angyalokkal eljön hozzájuk, és megajándékozza őket. Amiben pedig valaki nagyon-nagyon hisz, az valóra is válik!
Zselé izeg-mozog, izgatottan hadarni kezd:
- Én nagyon-nagyon-nagyon hiszem, hogy ajándékot kapok! Akkor? Most mit kell tennem?:
- Higgy! Higgy Zselé! - sóhajt a Hóember.
Tébláb a fejét vakargatja, és hangosan gondolkodik:
- Ez mind szép és jó, de azt sem tudják az angyalok, hogy létezünk! Fel kellene hívni magunkra a figyelmet!
Zselé olyan hangon kiált fel, mint aki eget rengető dolgot talált fel:
- Énekeljünk olyan dalokat, amiket az emberek a házban!
Tébláb kap az ötleten, így nagy hápogással, ugatással kezdik dalolni a házból hallatszó dalocskát. Mivel sem az angyalok, sem a kis Jézus nem érkezik, szomorúan adják fel a dolgot.
- Hát, ez nem jött be. Nem vettek észre! - mondja Tébláb. - De figyelj! Ott benn! A házban! Van valami, ami eddig nem volt! Mindkettőnknek feltűnt!
Az állatok egyszerre kiáltanak fel:
- A fenyőfa!
- Igen, az lehet a kulcs! - csahol Tébláb. - Keressünk egy gyönyörű fenyőt, és hozzuk ide!
Ketten három irányba is futnának tán, ha a Hóember nem szólna utánuk:
- Gyerekek! Gyerekek! Hova ez a szertelen rohanás? Itt van az udvar közepén ez a gyönyörű fenyőfa! Véleményem szerint ennél jobbat keresve sem találnátok!
- Köszönjük a segítséget Hóember! - hápog Zselé. - Gyere Tébláb! Ha éneklünk a fenyő körül, akkor tudni fogják az angyalok, hogy mi is meg szeretnénk ünnepelni a karácsonyt, Jézus születésének a napját!
A fenyő mellé állnak, és énekelni kezdnek. (Magunk közt szólva a sok gyakorlás után már sokkal, sokkal szebben hangzott a daluk.) A dal végén kíváncsian nézelődnek, Zselé szólal meg elkeseredve:
- Semmi, semmi, és semmi. Úgy látszik, elég dolga van az angyaloknak anélkül is, hogy az állatokkal törődjenek!
A Hóembernek megesik a szíve az állatkákon, és újra segítő szándékkal fordul feléjük:
- Ne adjátok fel gyerekek! Az angyalok mindenkivel ott vannak, és senkit nem felejtenek el! Tudjátok, szerte a világon nagyon sokféleképpen ünneplik Jézus születését! Ezen a vidéken az angyalok titokban karácsonyfát hoznak, ami alá a kis Jézussal együtt ajándékot tesznek, hiszen Jézus tudja, hogy az emberek szeretik őt és egymást.
Tébláb halkan szól:
- Milyen megható! Mi is megünnepelhetjük a karácsonyt?
A Hóember bátorítólag válaszolja:
- Persze! Találjátok meg a módját!
Zselé rákönyököl az ablakpárkányra, ott szomorkodik:
- De jó lett volna egy szép ajándékot kapni! Még soha, senkitől nem kaptam ajándékot! - Ebben  a pillanatban, mint akit méhecske csípett meg, Zselé megfordul és felkiált: - A díszek! A díszek! Hiszen mi csak egy fenyőfát álltunk körbe! Ott benn egy csodálatos karácsonyfa áll!
Tébláb is odarohan hozzá:
- Gondolod, hogy ezen múlik?
Zselé ezer reménnyel a hangjában fordul hozzá: 
- Csakis ezen múlhat! Annyira, de annyira vágyom arra, hogy Jézus észrevegye: mi is itt vagyunk! Indulás díszekért!
A hirtelen ötlettől vezérelve fürgén futnának a szélrózsa minden irányába, Tébláb azonban megtorpan:
- De mit tegyünk a fára?
Zselé nem érti a kutyus problémáját:
- Mit, mit? Hát, amit ők! Olyan színes gömböket, meg …, meg … mindenféléket! De honnan lenne nekünk olyanunk?
A Hóember hallgatja gyötrődő barátait, újra megesik rajtuk a szíve:
- No, fiatalok! Figyeljetek csak rám! Mondta nektek valaki, hogy egy karácsonyfa éppen azoktól a színes gömböktől lesz karácsonyfa? Díszítsétek fel úgy, ahogy nektek tetszik! A lényeg, hogy szívetek minden szeretetével tegyétek ezt!
Zselé rávágja:
- Köszönjük Hóember! Rohanunk, keresünk megfelelőnek látszó tárgyakat! - majd motyogva hozzáteszi: - De hogy azután hogyan tesszük rá szívünk minden szeretetét, azt még nem tudom.
Tébláb is fellelkesül:
- Nem segítenél még egy kicsit? Adhatnál ötleteket!
- Legyen minél színesebb az a karácsonyfa! - magyarázza a Hóember. - Tegyetek rá a hold ezüstjéből, a selymesen csorgó méz aranyából, a láthatáron lassan lebukó nap vöröséből, és a tiszta, végtelen ég kékjéből!
- Köszönjük! Tehát az a lényeg, hogy a szivárvány színeiben tündököljön az a karácsonyfa! - mondja Tébláb, majd Zseléhez fordul: - Gyere barátom, keressünk együtt valamit!
Egymás mellett sétálgatnak, keresgélnek az udvaron. Semmit sem találnak a hóban, ami tetszene nekik. Az ablakhoz érve Tébláb megszólal:
- Nézd már Zselé, mi van azon a fán! Hiszen nekem van olyanom! Az a szív formájú! Képzeld! Tegnap este a kislány hozott nekem egy darabot, de nem ettem meg, mert mennyei illata van! Futok is érte!
Mire Tébláb visszaér a mézeskaláccsal, Zselének is jó ötlete támad:
- Nyáron csipegettem a kertben levendulát. Eltettem, mert nagyon megnyugtat az illata, és gyönyörű! Mit szólnál, ha azt is feltennénk?
Lassan gyűlnek a díszek. Előkerül a csipkebogyó, és lekerül Tébláb nyakából a kis piros masni is. Amikor úgy érzik, ennyi elég lesz, nekilátnak, hogy a fenyőből igazi karácsonyfát varázsoljanak. A fa azonban túl magas az aprócska állatoknak, csak az aljára tudnak tenni a díszekből. Dolguk végeztével nem túl lelkesen álldogálnak körülötte. Jobbról balra, balról jobbra lépegetve mustrálják a végeredményt, de nem tetszik nekik, amit látnak. Kitaláljátok ki az, aki újra a segítségükre siet? Hát persze, hogy a Hóember!
- Mit lógatjátok az orrotokat? Csodálatos lett ez a karácsonyfa!
Tébláb értetlenül néz rá:
- Még hogy csodálatos? Nem látsz te a répától az orrod helyén?
Zselé is kikel magából, paprikás hangon tesz rá egy lapáttal:
- Nem a répától! Ide sem tud fordulni, nem vetted még észre?
A megértő Hóembert azonban nem tudják kihozni a sodrából. Megszokott, nyugodt hangján reagál a durva támadásra:
- Ó! Egy jó hóember mindent lát! Én nem ezzel a szén szemmel látok! Én a hópelyhek apró kristályaiból állok, és azoknak ezer meg ezer szemével látok! És tudjátok mit látok? Azt, hogy csodálatos karácsonyfát készítettetek!
Mivel észreveszi Zselén és Téblábon az elkeseredést és fáradságot, így folytatja:
- No figyeljetek csak rám barátaim! Nehéz nap áll mögöttetek! Menjetek és pihenjetek kicsit! Meglátjátok! Egy óra szundikálás után sokkal jobban vág majd az eszetek is!
Tébláb magába roskad:
- Igazad van Hóember! Eddig észre sem vettem, hogy elrepült az idő! Pihenjünk egy keveset!
Az állatkák orrukat lógatva ballagnak vissza az ólba, s pillanatok alatt elnyomja őket az álom.
Ekkor az udvaron mennyei zene csendül, angyalok alakja sejlik fel a szikrázóan havas tájon. Gyönyörű fénybe burkolt angyalok, a szeretet, béke és nyugalom jelképei. Csendesen teszik a dolgukat. Hangtalanul, szavak nélkül is pontosan érzik, tudják, hogy mit kell tenniük. Mire eltűnnek, a  fenyőfából káprázatos karácsonyfa válik, alatta ajándékcsomagokkal.
Egy órácska alvás után Zselé nyújtózkodva, ásítozva lép ki az ólból:
- Jaj! Annyira szépet álmodtam az imént! Fenséges muzsika szólt, és - e pillanatban észreveszi a karácsonyfát, s kővé mered.
A félbemaradt mondat kíváncsivá teszi Téblábot is. Kidugja orrát az ólból. Zselével ellentétben nem döbben meg, hanem ujjongva rohan a fához, közben megállás nélkül kiabál:
- Hát mégsem felejtettek el bennünket az angyalok és a kis Jézus? Ez gyönyörű! Mennyi ajándék! Ez mind-mind a miénk?
A Hóember kacagva válaszol:
- Bizony! A miénk!
Zselé is magához tér megrökönyödéséből, boldogan rohan Téblábhoz. Egymás kezét fogva ugrándoznak a fa körül. Amikor kellően elfáradnak, Zselé elgondolkodva a Hóemberhez fordul:
- Hóember! Olyan nyugodt voltál egész nap! Ugye te tudtad ezt?
- Sok karácsonyt megéltem már, sok helyen! Persze, hogy tudtam mi fog történni! - sóhajtja a Hóember. Erre már Tébláb is zavartan áll meg.
- No de miért nem szóltál? Nem idegeskedtünk volna egész nap!
- Hát tán az idegességről szólt az egész napotok? Mást nem éreztetek? - kíváncsiskodik a Hóember.
- Én hol ideges voltam, hol tele voltam várakozással. - mondja Zselé. Némi gondolkodás után Téblábbal együtt kiált fel:
- Mindvégig boldog voltam!
A Hóember szeretetteli hangon magyarázza:
- Látjátok! Ezért nem mondtam semmit! Ha tudjátok, hogy a Jézuska mindenképp eljön hozzátok, akkor eszetek ágában nem lett volna készülni! Akkor mindebből csak a várakozás maradt volna.
Nem éreztétek volna ezt a boldogságot, amit a készülődés jelent!
- De hát akkor már soha többé nem érzünk boldogságot, hiszen tudjuk, hogy mindenképp meglátogatnak az angyalok! - mondja elgondolkodva Zselé, de Tébláb letorkollja:
- Nincs igazad Zselé! Többet tudunk ennél, sokkal többet: Tudjuk azt, hogy ha együtt vagyunk a családunkkal - aki nekem te vagy Zselé -, és együtt készülünk a szentestére, a kis Jézus eljövetelére, az legalább akkora örömöt okoz, mint az ajándék maga!
Zselé átöleli barátját:
- Szerintem jövőre már kezdjük sokkal korábban a készülődést, hogy minél tovább tartson ez a boldogság!
- Szeretném, ha egész évben megőriznétek a szívetekben ennek a napnak a jelentőségét! - teszi fel a koronát e gyönyörű estére a Hóember. - Kívánom, hogy minden perceteket aranyozza be ezentúl a boldogság és a feltétlen szeretet! Boldog karácsonyt!
Zselé és Tébláb a Hóemberhez bújik és átölelik őt. Hálás szívvel, szeretettel  szívükben, a boldogságtól sugárzó arccal állnak csendben, meghitten. A házból ekkor a már jól ismert karácsonyi dallam csendül fel, amit mindhárman együtt énekelnek a családdal. 
   Az égen csillagok fénylenek, a hold tisztán ragyog. Az égen néha egy-egy jelenés suhan át aranyszínű szárnyakon szállva, mosollyal arcán. Az angyalok is boldogok, mert végre mindenki észrevette őket. Pedig nemcsak karácsonykor jönnek el! Veled is itt vannak nap mint nap! Csak figyelj, és érezd a jelenlétüket!


:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

A hóemberek nagyon népszerűek, de sajnos manapság nem hóból, hanem különböző anyagokból kell, hogy elkészüljenek, ugyanis a havat hiába várjuk...
 Hagyaczkiné Nagy Mónika hóembere:


Hóember

500g túró
150g porcukor
2 cs. vaníliás cukor

200g tejpor
150g kókuszreszelék
(+ ha kell még, egy kevés darált keksz, hogy ne legyen ragacsos)

Az egészet összekeverni, kis golyókat formálni belőle.
A maradék kókuszreszelékben megforgatni.

Ezeket villával összenyomkodni, majd 10 percig hűtőbe tenni.

http://arykana.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1147894
 www.szuloklapja.hu